3. fejezet: Találkoztunk már?

Minhyuk szemszöge:

- Egy banános tejet és egy csokis kalácsot kérnék - adtam le a rendelésemet a büfés néninek. 

- 1500 won lesz - mondta, mire előkotortam az összeget a tárcámból és felé nyújtottam. 

- Köszönöm - mosolyogtam a nénire, majd kezembe kaptam az uzsonnámat és kiálltam a sorból. 

- Egy banános tejet kérnék - hallottam a mögöttem álló lány kérését, míg a telefonomban meglestem, hol is lesz a következő órám.

- Sajnálom, de épp az imént vették meg az utolsót - mondta neki a néni.

- Hmm, akko' jó lesz az epres is.

  Hátrasandítottam a lányra, ki alig kézhez kapta a dobozkát, mosollyal az arcán el is tűnt a szemem elől. Még nem hallottam ilyen tájszólásban beszélő személyt itt, így rögtön gondoltam, hogy cserediák lehet.

  Végül aztán megtaláltam, melyik terembe kell mennem. Felsétáltam a másodikra, majd - mivel még nem volt nyitva a terem - a szokásos helyem felé vettem az irányt - ami nem más, mint a padló az ajtótól nem messze. Szinte senki sem ül a földön, így eléggé furcsáltam is azt a lányt, aki pont ott ült, ahova én szoktam letelepedni. Mikor észrevettem a kezében szorongatott epres tejet jöttem rá, hogy ez ugyanaz a lány, aki elől megvettem az ő banános italát. Leültem mellé, mire rám pillantott.

- Bocsi, de itt lesz a másodévesek zenee'mélet órája? - kérdezte.

- Igen, itt - bólintottam. 

- Akko' jó - hajtotta össze a kezében lévő papírt, majd elrakta a táskájába.

- Cserediák? - kíváncsiskodtam.

- Igen. Fél évre. 

- És honnét jöttél?

- Mokpoból.

- Áá, szóval jeollai dialektust használsz.

- Igen - mosolygott. - Le kéne szoknom róla.

- Majdcsak sikerül - biztattam.

  Ám a beszélgetésünk itt véget is ért.

  Előszedtem az előbb vásárolt kaját, majd elkezdtem enni. Közben a kezében lévő dobozára pillantottam, mikor észrevettem, hogy még nem nyitotta fel. Mivel én minden ízesítést szeretek, úgy gondoltam, bevágódok előtte. Egy hirtelen mozdulattal kirántottam a kezéből a dobozt és kicseréltem az enyémre.

- He? - nézett rám értetlenkedve.

- Én vettem meg az utolsót. De legyen a tiéd - mosolyogtam. - Üdvözlő ajándékképp. 

  Olyan jóízűet kacagott rajtam, hogy úgy éreztem, szabályosan elvörösödök ... majd felébredtem.
- Ahh.. - nyögtem egy nagyot, majd a hátamra fordultam.
  Úgy maradtam volna még az álomban - ami igazából nem is egy egyszerű álom volt, hanem egy emlék. Az egyetlen emlékem, arról a személyről, kibe annó első látásra beleszerettem. 
~Vajon hogy van a húga? Istenem, hacsak még egyszer találkozhatnék vele. Lehet már fel sem ismerném - nemhogy ő engem.
  Felültem az ágyamon, s körülnéztem. A többiek még húzták a lóbőrt. Felkaptam a mobilomat az ágy mellől, hogy megnézzem, mennyi az idő. Ám valahogy jól sejtettem, hogy még nyugodt szívvel aludhattam volna egy fél órát - minimum. 
~Áá, mindegy! - mondtam magamban, majd kislisszoltam a szobából, nehogy a többieket is felverjem. Készítettem magamnak egy pohár teát, ám alig belekortyoltam, Eunkwang is kijött a szobából.
- Te sem tudsz aludni? - kérdeztem tőle.
- Ja. Biztos az öregedéssel jár - nyújtózkodott.
- Persze, mert a 25 évesek már vén csontok, mi? - válasz helyett felemelte a mutatóujját, és egy törzsdöntögetés mellett megmutatta, hogy ropognak a csontjai.
- Hallottad? - kérdezte önelégült fejet vágva.
- Igen, hallottam ... de ez még nem bizonyíték.
- Bizonyíték, tsz! - rázta a lábát közben. - Ma mit eszünk?
- Mit tudom én ... 
- Hé, Hyejin már fent van? 
- Mondd csak, ezt mégis honnét kéne tudnom? - pillantottam rá szúrós tekintetemmel.
- Huh - rántotta meg a vállát, majd egy hirtelen mozdulattal lenyúlta a pultra helyezett mobilomat.
- Mit akarsz? - próbáltam elvenni tőle, de elfordult.
- Tegnap este számot cseréltetek. Láttam, te is meg Ilhoon is. Ez esetben pedig rá tudunk írni - magyarázta, és szélsebesen elkezdett pötyögni.
- Mi van, ha még alszik? Lehet pont te fogod felverni - próbáltam lebeszélni őt.
- Nem én, hanem te - majd az orrom előtt nyomta le a küldés gombot, egy önelégült mosollyal kísérvén tettét.
  Olyan mértékben feldühített, - még mielőtt az egész nap elkezdődhetett volna - hogy legszívesebben fejbe vágtam volna azzal a tárggyal, ami csak a kezem közelében volt. De türtőztettem magamon. Közben azt kívántam, bárcsak nem ébresztettük fel szegényt.
- Mit tojsz most, lehet észre sem... - ám alig belekezdett, SMS-t kaptam.
- Te!! - szűrtem ki a fogaim között, s ugyanakkor ökölbe szorult a kezem is.
- Nyugi van - csillapítgatott, de ezzel csupán még jobban felbőszített.
- Tegnap egész délelőtt utazott, és miután visszament a szobájába valószínűleg egész este a programjaink listáival foglalatoskodott, te meg.. - de mintha meg se hallotta volna, amit mondani próbáltam neki, ismét írni kezdett a mobilomon. - Mond csak, nem volt még elég?!
- Ha már felkelt, jöjjön át, nem? Ahhoz pedig ugye át kell hívni - magyarázta. - Tudom ám, mi az illem - veregetett hátba, majd a kezembe nyomta a telefonomat, és lehuppant a tévé elé.
  Egy kis ideig csak bámultam rá, miközben legbelül majd szét vetett az ideg. Az üzenethangom zökkentett ki a gondolatból, hogyan fogom mindezt ma még visszaadni ennek a félnótásnak.
  Hyejin írt ismét. "Rendben, máris." - ez állt az üzenetben. Feljebb pillantottam, ahol ott díszelgett az egész beszélgetés, ami ennyiből állt:

"- Fent vagy?

- Igen, de miért?

- Gyere át, 0321"

  Ez neked az illem? Leader-ök gyöngye..
  Az ajtózár pittyogására lettem figyelmes, majd maga az ajtó is kinyílt.
- Bejövök - hallatszott Hyejin hangja, nemsokkal azután pedig már őt magát is megpillantottuk.

Hyejin szemszöge:
- előző este - 

~Elég, elég, ELÉG!! - üvöltött egy apró hang a fejemben, majd összeborzoltam a hajamat, és reménytelen pillantással tekintettem vissza az előttem heverő papírokra.
  Megérte óvónőnek tanulni! - morgolódtam. Az egyetem előtt kisujjból készítettem táblázatokat, rendeztem adatokat, de a szakbarbár egyetemi tanulmányaim, és gyakorlataim után, már csak az maradt meg bennem, hogyan kell egy gyereket nevelni. Meg a főzés tudománya, melyet az elmúlt egy évben sajátítottam el a nevelő szüleim éttermében.
  Épp mikor már azon töprengtem, holnap beadom a felmondólevelemet, megszólalt a telefonom. Hanna volt az.
- Igen! - szóltam bele.
- Naaa, milyen az új meló? Találtál lakást? Na és a gyerekek? Aranyosak? Azok mi? - hadarta a kérdéseit szünet nélkül.
- Fel akarok mondani, a lakás szép, és a gyerekek ... vagy inkább mondjam úgy, a Cube egyik bandájának hét férfitagja? Ja, nagyon arik, mit ne mondjak.
- Vá-várj - itt tartott egy kis szünetet, majd ajtócsukódást hallottam a háttérben - Erről apuék ne tudjanak inkább. Szóval mi van?
- Melyik részét nem értetted?
- Úgy az összeset. Mi az, hogy hét sráccal vagy? Nem óvónőnek vettek fel?
- Nem, menedzsernek.
- Hogy minek? - hangján tisztán érezhető volt, hogy semmit sem ért.
- Én lettem a menedzserük helyettese. Állítólag olyanok, mint az ovisok, ezért idegzet kell melléjük. így jöttem a képbe én, avagy az óvónéni.
- Nanee... - nevetett fel.
- Ja! És fogalmam sincs, mit csináljak. Mármint a mesekönyveimet nem lesz alkalmam használni. 
- Miért nem? Olvass nekik esti mesét - röhögött tovább.
- Tudod mit, leteszem...
                              - Ne-ne-ne, várj már! - próbált marasztalni. - Bocsi, de azért ismerd be, hogy vicces a szitu.
- Neked talán.
- Jól van, értettem. És mi ez a hirtelen felmondási vágy?
- Hát.. - sóhajtottam - te is tudod, hogy nincs sok tapasztalatom srácokkal. Meg most hogyan kezeljem őket, meg ilyenek. Picit bepánikoltam, na.
- Még hogy nincs tapasztalatod srácokkal? Nem emlékszel hogyan bántál velük a gimiben? 
- Mármint hogy ütöttem-vágtam őket, hacsak valami olyat mondtak ami nem tetszett nekem?
- Viccelődésből is csapkodtad őket.
- Igaz - mosolyodtam el, ahogy visszaidéztem azokat az időket.
- Látod, máris tudsz egy kezelési módot. Plusz ott van, ahogy a gyerekekkel kell bánni .. ha már ovisoknak tartják őket - válasz helyett csak felnevettem. - Amelyik pedig normális emberi lényként szól hozzád, azzal úgy is kell bánni, mint ahogy ő veled. Más szóval mindenkivel a maga szintjén.
- A maga szintjén - ismételtem utolsó szavait.
- Úgyhogy semmi kilépés, világos? Apuéknak meg megmondom, hogy nagyon aranyos kisgyerekeket tanítasz, szóval ne izgulj.
- Köszi.
- Alap, húgi! Pihend ki magad, holnap ilyenkor hívlak.
- Rendben. Jó éjt!
- Neked is - s azzal le is tette. - Ahh.. - dőltem rá az ágyamra.
  Olyan jó érzés volt beszélgetni Hannaval - még ha fel is húzott picit. Bár, ha jobban belegondolok, mindig ezt csinálja.
  Lehunytam a szemem, majd próbáltam visszapörgetni elmémben a mai nap eseményeit. Ekkor hirtelen eszembe jutott, amit Sungjae mondott. Olyan hirtelen jött az egész, hogy végig sem gondoltam igazán, mit is mondott - nem úgy, mint most.
~Elég részeg volt, biztos csak az alkohol beszélt belőle - gondoltam, ami némiképp meg is nyugtatott. Nem szerettem volna rögtön egy melodrámával indítani a kapcsolatunkat - mert hát, ha komolyan mondta volna, mindenképp az lett volna belőle.

  Másnap reggel korábban felébredtem, minthogy az ébresztő megszólalhatott volna. Ha új helyen alszom, másnap mindig ez történik - így nem is csodálkoztam rajta. 
  Ám, alighogy visszajöttem a mosdóból, megszólalt a telefonom.
- Nocsak, máris 7 óra lenne? - kérdeztem magamtól.
  Nem az ébresztőm volt, hanem egy üzenet Minhyuktől.
"- Fent vagy?" - csupán ennyi állt benne.
  Furcsáltam az üzenetet, így gyorsan visszaírtam neki, mire azt kaptam válaszul, hogy menjek át hozzájuk. Picit megijedtem, csaknem történt valami, hisz tegnap olyan bőbeszédű volt - ehhez képest most olyan tömör és lényegre törő üzeneteket írt, mintha baj lenne. Hisz még egy sziát sem dobott.
  Gyors felkaptam magamra egy pólót, és átfutottam hozzájuk.
- Bejövök! - szóltam, még mielőtt beléptem volna az ajtón.
- Szervusz! - integetett Eunkwang, közben egy pillanatra sem levéve szemét a TV-ről. Rajta kívül még Minhyuköt láttam, ki a konyhapult előtt állt, kezében egy bögrével. Mivel tőle jött az üzenet, így gondolkodás nélkül felé indultam meg. 
- Mi az, történt valami? - tértem rögtön a lényegre.
- Hm? Dehogy is, semmi gond.
- Akkor miért hívtál át?
- Nem én voltam, hanem Eunkwang - bökött fejével az említett személy felé.
- Miért hívtál át? - intéztem ugyanazt a kérdést, ezúttal Eunkwanghoz. - Csak nem hiányoztam? - próbáltam viccelődni, mire Minhyuk majdnem nyakon köpött.
- Hé, jól vagy? - kezdtem el a hátát veregetni, mire lassacskán leállt a köhögéssel.
- Megmaradok - mosolygott.
- Kérdésedre válaszom: - kezdett bele Eunkwang - Minhyuk nem tudja kitalálni, hogy mit csináljon reggelire, így gondoltam, hátha te be tudnál segíteni neki.
- Ennyi? Okés, benne vagyok.
- Várj csak, egy szóval sem mondtam, hogy én csinálok reggelit. Már három napja én főzök - morgolódott Minhyuk.
- Szóval nincs kedved velem főzni? - kérdeztem tőle.
- M-mi? Ne-nem, nem azért mondtam, csak...
- Akkor ez megbeszélve - csapta össze a tenyerét Eunkwang, majd visszafordult a műsort nézni.
- Aaahh... - mormogott Minhyuk. - Már megint ő nyert!
- Legközelebb ő fog főzni - súgtam neki. - Ezt garantálom.
  Minhyuk válasz helyett csak elmosolyodott. 
  Alig nekiláttunk a reggelihez, Sungjae jelent meg egy hatalmas ásítás közepette.
- Neked is jó reggelt - szólt oda hozzá Minhyuk.
- Menj a p.. - ám alig belekezdett a mondatába, Minhyuk egy jól irányzott mozdulattal a fejéhez vágta a konyharuhát. - Mi a... - mikor levette a fejéről vett észre engem. - Á, szia noona!
- Sungjae - mosolyogtam rá.
- Remélem mindenki elvégezte a kisebb-nagyobb dolgát, ugyanis mostantól nem lesz rá lehetőségetek - s azzal besétált a mosdóba.
- Mi a.. - kacagtam el magam.
- És ez még csak a kezdet - mondta Minhyuk. - Elővennél egy tálat? - mutatott a hozzám közelebb eső szekrényajtó felé.
- Persze.
  Alighogy odaadtam neki a kért tálat, Ilhoon is megjelent. Szó nélkül a mosdó felé rohant, ám bejutni nem tudott, ugyanis Sungjae belülről beakasztotta az ajtót.
- Engedj be, sürgős! - dörömbölt, de választ nem kapott. 
- Sungjae van bent, és tudod milyen, ha másnapos - magyarázta neki Minhyuk.
- Hogy az a... - mérgelődött. - Nem érdekel, akkor is bemegyek - morogta, majd kikapta a kezemből az egyik fémpálcát, és kiakasztotta a zárat.
- HYA!! - üvöltötte Sungjae, majd mindenféle érdekes dolgot vágtak egymás fejéhez.
- Ennél jobbkor nem is érkezhettél volna hozzánk - súgta valaki a fülembe, mire megrezzentem. Hyunsik volt az, ki szintén nemrég ébredhetett fel.
- Ezt hogy érted?
- Egy nap alatt látni fogod minden tag sötét oldalát.
- A tegnapi alkohol miatt?
- Van akiét a miatt, van akiét a másnapos tag viselkedése miatt - kuncogott, majd letelepedett Eunkwang mellé a földre.
- Van benne valami, amit mondott - szólt Minhyuk. - Sajnos.
- Azt még majd meglátjuk. Ezt daraboljam fel?
- Hadd csak, majd én.
- Én is tudok főzni, ne félj! - majd kivettem a kezéből a kést és belekezdtem. Közben hirtelen eszembe jutott, amit tegnap este Sungjae mondott, és gondoltam rákérdezek.
- Minhyuk, hali ... Sungjae szavai mennyire valósak, mikor részeg?
- Teljes mértékben. Minden, amit részegen mond, igaz. Ezért ilyenkor szoktuk kikérni a véleményét a fontosabb dolgokról - az ütő is megállt bennem egy pillanatra ezek hallatán. - Viszont van egy mellékhatása is. Mégpedig, hogy másnap semmire sem emlékszik belőle.
- Ez komoly? - meredtem rá, mintha csak azt mondta volna, hogy nyertem a lottón.
- Aha.
- Én viszont emlékszek rá - kuncogott a fülembe Changsub, kinek megjelenése ismét egy kisebb szívrohamot okozott.
- Komolyan mondom, ha így folytatjátok, a szívbaj fog elvinni. Hány ember tud még kiugrasztani a bőrömből?
- Már senki. Peniel nincs már csak itt, de tőle nem kell félned - nézett körül közben Minhyuk.
- Hogyhogy együtt főztök? - kérdezte Changsub, ki még mindig ott állt mögöttünk. - Csak nem, nyúúúúúú!! - adott ki a végén valami irdatlan ökör hangot.
- Mit mondott tegnap Sungjae, hm? - kérdeztem vissza.
- He? Ja, hogy az - kapcsolt Changsub. - Hát azt, hogy..
                                                                     - És te hogyan hallottad, mikor épp akkortájt csaptad be magad mögött azt az ajtót? - mutattam az említett ajtó felé, mire ő is abba az irányba fordult.
- Infrahallásom van - vágta rá. - Áthallok a falon is.
- Kár, hogy a wi-fi-t nem fogod, akkor ingyen netezhetnénk - szólt oda Minhyuk, mire majd megfulladtam a nevetéstől.
- Hehehe - fintorgott egyet Changsub, majd elodázott.
- Kevergetnéd? - nyújtotta a fakanalat felém, mire lassan befejeztem a nevetgélést.
- Persze. De nem kell ám ilyen illedelmesen kérned.
- Jó-jó, persze. A megszokás hatalma, tudod - mosolygott.
- Megszokás?
- Ha lányokkal beszélgetek, tudat alatt átváltok.
- Akkor ez kb. olyan, mint mikor én váltok át dialektusra, ha nem figyelek oda.
- Aha, pont olyan - nevettünk fel mindketten.
- Úgy tűnik, jók voltak a megérzéseim.
- Ezt hogy érted? - kérdezte.
- Hogy veled jól ki fogok jönni.
- Kezdetnek nem rossz, ugye?
- Jól gondolom, hogy ... te vagy közöttük az egyik legérettebb?
- Heh.. - nevetett fel. - Majd meglátjuk.
  Lassacskán el is készültünk a reggelivel, majd mind az asztal köré gyűltünk.
- Tényleg - szólalt meg egy kis idő múltán a mellettem ülő Hyunsik. - Hyejin, tegnap azt mondtad, hogy nem ihatsz. Csak nem vagy esetleg, tudod ... - majd a hasához kapott, amiről rögtön rájöttem, mire akar célozni.
- Öööm.. - fordultam Minhyuk felé. - Leüthetem, ugye?
- Parancsolj! - ám alig kimondta, én már fejbe is kólintottam Hyunsiket.
- Óóó, ez tetszik! - csattant fel Sungjae.
- Majdnem olyan indulatos, mint Nara - mondta Ilhoon.
- Vagy talán még annál is indulatosabb - csatlakozott hozzájuk Eunkwang is.
  Úgy tűnik Hannanak megint igaza volt. Egy gond kipipálva!

  Délelőtt, míg ők próbán voltak, nekem néhány apróságot kellett elintéznem a cégnél. Dél körül futottam össze velük, mikor is elküldték utánam Ilhoont, hogy tartsak velük az ebédnél. Mivel azt sem tudtam, hol lehetne a cégnél - vagy annak közelében - ebédelni, nagyon örültem a meghívásnak.
  A próbaterembe mentünk, melynek kellős közepén ott ültek mind a hatan, egy jókora kajarakományt körbeülve. Mi is letelepedtünk közéjük.
- Bocsi, de nem vártunk meg titeket - motyogta teli szájjal Changsub.
- Egyél csak, Eunkwang fizette - nevetett Hyunsik.
- Úgy van, úgyhogy egy szem se maradjon! - parancsolt ránk a leader.
  Olyan jóízűen ettek mind, majd én is csatlakoztam hozzájuk. Viszont rettentő furcsa volt számomra a nagy csönd. Mi otthon mindig végigbeszéltük az összes közös étkezést. De örültem, hogy legalább nem egyedül kell ennem.
  Mikor végeztünk az evéssel, kő-papír-ollóval döntöttük el, hogy ki takarítja össze a szemetet. Eunkwang, Minhyuk és jómagam maradtunk bent utoljára, míg végül Eunkwanggal együtt mind a ketten követ mutattunk Minhyuk ollója ellen.
- Áá, szegény, már megint ő ugrál - sajnáltam meg őt.
- Kiviheted te is, ha ennyire sajnálod őt - mondta Sungjae.
- Úgyse hagyná.
- Igaza van - értett velem egyet Ilhoon.

  Ezután igazi zsivaj támadt a próbateremben. Össze-vissza bolondoztak, egymást ugratták, hülyültek. Jó volt őket nézi - hallgatni. Changsub és Hyunsik énekelgetett a legtöbbet, majd néha-néha Eunkwang is bekapcsolódott. Szinte elolvadtam azoktól a hangoktól. S ekkor először sajnáltam, hogy még nem is hallottam a bandáról.
 - Kukucs! - szólt egy hang mögüllem, majd egy doboz banános tej jelent meg az arcom előtt. Felpillantottam, mire Minhyuk mosolygós arcával találtam szemben magam. - Vedd el, a tiéd! - rázta meg a kezében tartott dobozkát.
- Köszi - mosolyogtam, majd elvettem tőle, ő pedig leült mellém a földre. Nála is volt egy ugyanolyan dobozka.
- Mi az, talán nem szereted? - kérdezte, mikor látta, hogy még nem bontottam fel.
- Jaj, nem, nagyon is szeretem - bontottam fel, s kortyoltam bele. - Hmmm... de rég ittam már ilyet.
- Itt volt az ideje - kortyolt bele ő is a sajátjába.
  Ahogy ott ült mellettem, a tejet iszogatva, olyan ismerősnek tűnt. S ekkor, mint egy villámcsapás, eszembe jutott egy régi emlékkép. Nem tudtam volna megmondani, hogy tényleg ő lenne-e az a személy, de muszáj volt rákérdeznem.
- Tegnap azt mondtad, volt egy ismerősöd egyetemen, aki mokpoi volt.
- Igen, miért kérded?
- Véletlenül nem a Dankook Egyetemre jártál?
- De igen, d-de te ezt honnét tudod? - nézett rám hatalmas szemekkel.
- Oh Hanna! - a név hallatán még inkább ledermedt.
- Igen, így hívták. 
- Zeneelméletre jártatok együtt..
- ..és intonációs gyakorlatokra - fejezte be helyettem a mondatot. - De te erről mégis honnét tudsz?
- Hanna a nővérem.
- Mi? Várj, de hisz a vezetéknevetek különbözik.
- Mivel nem vagyunk vér szerinti rokonok. A szüleim halála után fogadtak örökbe az ő szülei.
- Na várj, akkor te.. az a copfos lány..
- ..akinek odaadtad a banános tejedet..
- ..az te..
- ..én voltam - mosolyodtam el a végére. Ő még mindig elképedt arccal bámult rám. 

Minhyuk szemszöge:

  Ledermedtem. Nem rossz értelemben, sőt, épp ellenkezőleg. Nem bírtam felfogni, hogy az a lány, akit életemben egyszer láttam, s akivel mindennél jobban szerettem volna újra találkozni, épp itt ül mellettem.
- Kiugrok a mosdóba - szólt oda, majd letette a tejet a földre és kiment a próbateremből.
  Alig távozott Ilhoon jött oda mellém.
- Hya, mi van veled? - vetette oda rögtön.
- Ilhoon, emlékszel rá, régebben meséltem neked egy lányról, kivel az egyetemen futottam össze.
- A cserediák húgára gondolsz, akibe annó első látásra beleszerettél?
- Aha..
- Ja emlékszek, miért?
- Hyejin ... Hyejin az!

2. fejezet: Noona .. Azt hiszem, beléd szerettem

Minhyuk szemszöge:

  Mikor beléptünk az irodába és megpillantottam az új menedzserünket, egyszeriben lefagytam. Olyan ismerősnek tűnt, mintha már láttam volna őt valahol.

- Hya! - kiáltotta el magát Sungjae. - Hány éves vagy? - legszívesebben fejbe vágtam volna a viselkedése miatt, de türtőztettem magam.

- 24 - válaszolt Hyejin. - Miért?

- Akkor üdvözlet nálunk ... noona!
  Hyejin odajött hozzánk, majd mind bemutatkoztak neki. Én olyannyira belemerültem a gondolataimba, kerestem az arcát az emlékképeim között, hogy már csak arra ocsúdtam fel, mikor megszólított.
- És te? - kérdezte mosollyal az arcán.
- Lee Minhyuk! Örvendek. - hirtelen azon is elgondolkodtam, vajon jó nevet mondtam-e.
- Szintúgy - mosolygott.
~ Mi van velem? - ráztam a fejem, hogy végre vissza térjek a valóságba.
  Miután az elnök elmagyarázta, hol fog Hyejin lakni, megkért minket rá, hogy kísérjük el a lakásáig. Sungjae a jól megszokott faragatlan viselkedésével távozott az irodából, majd mi is követtük őt. 
  Mint általában, most is én voltam a sereghajtó - vagyis majdnem. Ezúttal ugyanis volt még egy személy, aki mögöttem volt. Hirtelen hátrafordultam felé, ki az ajtó előtt a folyosó vége felé bámult, dermedten. 

- Te nem jössz? - kérdeztem.

- D-de, persze - rázta meg a fejét, majd mellém szegődött.
  Sejtettem, hogy eléggé összezavarta a dolgok végkimenetele, hisz biztos nem erre számított

- Na gyere - léptem mögé, majd a vállára helyeztem a kezem. - Biztos nem erre számítottál, de ... azért csak nem lesz olyan rossz.

- Reméljük - nevetett fel.
  Lassan leengedtem a kezem, közben pedig a srácokat is beértük.
- A bőröndöd hol van? - fordult Ilhoon Hyejin felé, miután beszálltunk a liftbe.
- A portán hagytam.
- Majd én elhozom, ti menjetek addig a kocsihoz - bökött oldalba Ilhoon, majd kacsintott egyet. Ennyi elég is volt, hogy megértsem, mit akar.
- Nem szükséges, majd én.. - próbált ellenkezni Hyejin, de Ilhoon nem hagyta.
- Changsub, te most menj Hyunsikékkel, jó? - szóltam oda neki.
- Most miért? - tört ki. - Mit akarsz Hyejinnel, hogy miatta kitúrsz a helyemről?
- Nem erről van szó, te hülye! - csaptam fejbe. 
- Akkor?
- Jaj, nem mindegy már, hogy melyik kocsiban ülsz? - csattant fel végül Ilhoon is. 
- Tudom, hogy készültök valamire - mutogatott hol felém hol Ilhoon felé.
- Srácok, nekem igazán mindegy, nem kell miattam összevesznetek - szólt Hyejin is, mire épp a földszintre értünk.
- Nem miattad volt ez, nyugi - súgtam a fülébe, hogy Changsub ne hallja. - Csak épp kapóra jöttél, és ezért cserélgettünk.
- Hogy érted ezt? - kérdezett vissza, ám mielőtt elmagyarázhattam volna a dolgokat, az elnök titkárnője rohant felénk Hyejin nevét kiabálva.
- Park kisasszony! - ért be minket végül. - Ezt majdnem elfelejtettük - nyújtott át egy vaskos papírköteget, majd meghajolt és el is sietett.
- Ez meg mi? - nézett át Hyejin válla fölött Sungjae.
- Ahogy nézem a menetrendünk lehet - lapoztam át a kezében lévő lapokat.
- De mégis mennyi időre, te jó ég! - ámuldozott Hyejin. - Az előző menedzseretek nem semmi munkát végzett.
- Ahogy mondod - helyeseltem.
  Közben Ilhoon is visszajött.
- Csak ez az egy bőröndöd van? - kérdezte alig odaérvén hozzánk.
- Igen.
  Addigra már csak mi négyen maradtunk, kik Eunkwang autójával mentünk vissza a dormba.
- Mehetünk? - csapta össze a tenyerét Eunkwang, majd elindultunk a parkoló felé.

Hyejin szemszöge:

  Mikor elindultunk a kijárat felé, végül rákérdeztem, miért is volt az előbbi összetűzés.
- Most már elmondanád, mire kellek? - fordultam Minhyuk felé.
- Te leszel a tortafelelős - válaszolt a kérdésemre a szőke hajú srác, ki a csomagomat hozta. 
~ A fenébe is a rossz névmemóriámmal - morgolódtam magamban.
- Changsubnak ma van a szülinapja, ezért hát szerettünk volna egy kis meglepit, de mivel ma már nincs semmi munkánk, így mind otthon leszünk, őt is beleértve - magyarázta Minhyuk. - De hála neked, el tudjuk rejteni a tortát előle.
- Ááá.. - bólogattam, mire végre felfogtam az egészet.
- Hyunsik-ék épp most indulhattak el a supermarketbe bevásárolni, szóval sikerült egy kis időt nyernünk - szólt a legmagasabb srác.
  Őszintén, rettentő névzavarban voltam. Minhyuk nevén kívül egyikőjükét sem tudtam volna felidézni, nehogy archoz kötni. Még Changsubé ment volna, hisz az előbb ő volt a vita egyik főszereplője - de a többieké, sötét függöny. Így inkább csak bólogattam, helyeslően.
- Mivel Hyunsik is velük van, több mint elegendő időt nyertünk - mosolygott a leader. Igen, ennyit sikerült megjegyeznem.
- Miért? - kérdeztem.
- Mert Hyunsik imád vásárolni. - válaszolt a szőke hajú srác a kérdésemre.
  Lassan megérkeztünk az autóhoz, majd mind beszálltunk. Én hátul foglaltam helyet Minhyuk és a szőke hajú srác között.
- Akkor először is irány a cukrászda - szólt a leader a volán mögül, majd elindultunk.
  Szerettem volna megkérdezni tőlük több mindent is, de a nevek nélkül nem mertem kommunikációt indítványozni.
- Amúgy, mi itt beszélünk neked, de képben vagy, hogy ki kicsoda? - vetette oda a semmiből a kérdést Minhyuk, mintha csak a gondolataimba látott volna.
- Hogyne tudná, hisz híresek vagyunk - csattant fel a magas srác. - Biztos hallott már rólunk. 
  Én csak bámultam megszeppenve.
- Az arcáról nem ez olvasódik le - monda a mellettem ülő srác.
- Hát, igazság szerint nem ismerek sok koreai bandát, inkább csak a régebbieket, úgyhogy nem, nem ismerlek titeket.
- He? - döbbent le a két elöl ülő srác. 
- Sajnálom. 
- De ez hogy lehet, hisz itt élsz ... és mégsem hallottál rólunk a 4 év alatt egyszer sem? - csodálkozott a magas srác.
- Mivel a nővérem imádja a klasszikus zenét, ezért nagyon ritkán hallgatunk rádiót, tévét meg szinte nem is nézek, csak ha valami érdekes sorozat megy. Meglehet, hogy hallottam már a zenéitek közül párat, de a bandáról biztos, hogy még nem volt szerencsém hallani.
- Akkor ezért kérdezte meg a te nevedet is - mondta Minhyuknek a szőke hajú srác. - Én Ilhoon vagyok - mutatkozott be még egyszer.
- Ilhoon - ismételtem meg.
- Eunkwang. Seo Eunkwang. Mint ezüst fény - magyarázta a leader.
- Eun-kwang.
- Yook Sungjae. De ha a vezetéknevemet megjegyzed a 6-os szám után, az is elég ... kezdetnek - majd kacsintott egyet a mondat végén.
- Yook, ez könnyű lesz - mosolyogtam.
- Én pedig Minhyuk lennék.
- Igen, a te nevedet megjegyeztem.
- Hogyhogy az övét megjegyezted, de a többiekét nem? - csattant fel Yook.
- Mive' ő mutatkozott bé leguto'jára, ti pedig olyan gyorsan e'hadartátok a neveiteket.
- Na ne.. - mosolyodott el Ilhoon. - Ez de cuki volt már.
- He? - értetlenkedtem.
- Jeolla-i vagy? - kérdezte Minhyuk.
- Igen, de ez... - ám mielőtt rákérdeztem volna a kérdés okára jöttem rá, hogy véletlenül visszaváltottam a tájszólásomra. - Jesszus, bocsánat.
- Dehogy, irtó aranyos volt - bökött oldalba Ilhoon.
- Akkor is, aish - morogtam az orrom alatt. - De te honnét tudtad, hogy Jeolla-ból származom? - vetettem oda a kérdést Minhyuknek, ugyanis nagyon meglepett a válasza. - Esetleg te is odavalósi vagy?
- Nem, én Szöulban születtem - rázta a fejét. - Csupán egyetemen volt egy barátom, aki szintén Jeollaból, azon belül is Mokpoból származott, és mintha őt hallottam volna beszélni.
- Én is Mokpo-i vagyok - csillant fel a szemem. - Ki tudja, lehet még ismerem is azt a személyt.
- Jé, mik vannak - ámuldozott Eunkwang. - Minhyuk Jeolla-i barátnője után most újra összehozta őt a sors egy Jeolla-i lánnyal. Mi lesz itt még..
- Nem volt köztünk semmi sem - kiáltott rá Minhyuk. - Csak jóban voltunk, ennyi.
- Jól van na, hülyülni sem szabad?

Sungjae szemszöge:

- Jól van na, hülyülni sem szabad? - vágott vissza Eunkwang, mire Hyejin elmosolyodott. 
  Olyan aranyos volt. A dialektusa is, mintha egy másik személy lett volna, mikor beszélt. Jesszus, min gondolkodok? - ráztam meg a fejemet.
  Időközben megérkeztünk a cukrászdához. Ilhoon bement, hogy megvegye a tortát, majd mikor visszajött már indultunk is tovább. Nem volt messze a dorm, így hamar hazaértünk. Elmentünk Shin bácsihoz - a gondnokhoz - Hyejin zárjának kódjáért, azután Minhyuk kivette Hyejin bőröndjét, Ilhoon pedig a tortával a kezében jött a lakáshoz.
- Akkor.. - motyogta Hyejin, miközben felnyitotta a számablak fedelét. - 2244 - ütötte be a számokat, majd kinyílt az ajtó előttünk.
- Wow.. jó nagy - néztem körbe ahogy beléptünk az előszobába.
- De elég üres is - tette hozzá Eunkwang.
- Van ágy, asztal, székek.. - sorolta Hyejin - és ahogy látom a konyha is szépen fel van szerelve. Van itt minden - mosolygott.
- Plusz, így majd te kidekorálhatod kedved szerint - szólt Minhyuk is. - Ezt hova tegyem? - emelte fel a kezébe tartott bőröndöt.
- Hagyd csak, majd én - vette ki a kezéből Hyejin, s bevitte az asztal mellé. 
- Akkor a tortát estig itt hagynánk nálad - mondta Ilhoon.
- Rendben, tedd csak be a hűtőbe.
- Segítsek valamiben? - szólaltam végre én is meg. Olyan hasznavehetetlennek éreztem magam.
- Hmm.. szerintem nincs miben, de köszönöm.
  Épp ekkor toppant be Changsub, karöltve Hyunsik-kel és Peniel-lel.
- Na, milyen szép lakás - szólt Changsub, mire a hűtő mellett álló Ilhoon hirtelen becsapta annak ajtaját.
- Hyejin, ez szerintem neked jött - nyújtotta Hyunsik a kezében tartott borítékot Hyejin felé.
- Ó, máris egy levél, pedig még be sem költöztem - jött oda hozzánk mosollyal az arcán, míg én sikeresen elolvastam, kitől is jött a levél.
- Várj, ezt Nara írta? - kaptam ki Hyunsik kezéből a borítékot, s már épp bontottam volna fel, mikor valaki hátulról jól fejbekólintott. Minhyuk volt az.
- Netán téged is Park Hyejin-nek hívnak, Mr. Yook? - kapta ki a kezemből a levelet Hyejin, majd kibontotta, s elkezdte olvasni.
  Mögé léptem, hogy én is láthassam.
- Te semmiből sem tanulsz? - kapta el a nyakamat Hyunsik.
- De hisz Nara ... - kezdtem volna bele, mire Hyejin megfordult, és mosollyal az arcán felém nyújtotta a levelet. 
  Elvettem tőle, s olvasni kezdtem, mire totál ledöbbentem:
"Yook Sungjae! Ezt a levelet az új menedzsereteknek írtam, nem pedig neked, szóval most azonnal add neki vissza!" - ez állt a legelején.
- Úgy tűnik a menedzseretek nagyon jól ismert titeket - nevetett Hyejin, s visszavette a levelet. - Főleg téged, Yook. 
  Csak pislogtam. Olyan zavarban voltam, hogy csak na.
- Sungjaet nem nehéz kiismerni - szólt Changsub. 
- Pont te beszélsz, hyung? - vetettem rá gúnyos tekintetem, minek a vége egy farkasszem párbaj lett.
- Jól van, befejezhetitek! - lépett közénk Minhyuk. - Mi akkor megyünk is, pakolj ki nyugodtan - tekintett Hyejin felé, majd átkarolta a vállainkat, és kitessékelt minket az ajtón.
- Akkor este - szólt utánunk, majd becsukta az ajtót mögöttünk.
- Mi lesz ma este? - kapdosta a fejét Peniel, ki eddig egy árva szót sem szólt.
- Mi lenne, vacsora - zárta rövidre a beszélgetést Ilhoon.
  
  Estig szinte semmi érdemre méltót nem csináltunk. Changsub és Eunkwang PS-eztek, Hyunsik ledőlt pihenni, Peniel zenét hallgatott, Minhyuk és Ilhoon a konyhában sürgött-forgott míg én a telefonomat nyúztam.
- Nemsokára kész a vacsi - kiáltotta Ilhoon.
- Megyek, szólok Hyejinnek - veregette hátba Ilhoont Minhyuk.
- Okés - nyalogatta az ujjait. - Hé, Sungjae, segíts már megteríteni! Sungjae!
- He? - kapcsoltam másodszorra, hogy nekem szólt. - Megyek, megyek.
  Agyilag valahol egész máshol jártam. Én akartam átmenni Hyuk helyett, de ő olyan gyorsan lelépett, hogy már csak azt vettem észre, hogy becsukódik mögötte az ajtó.
- Hé, figyelsz te? - bökött oldalba Ilhoon. 
- Hogy?
- Mondom, szólj Hyunsikéknak, hogy mindjárt ... tudod - bökött Changsub felé a fejével.
- Jó-jó, megyek.

Hyejin szemszöge:

  Miután távoztak, gyors kipakoltam, és körbejártam a lakást. Igazán otthonos volt, sokkal jobb, mint ahogy először elképzeltem. Elolvastam a levelet is, amit az előző menedzserük, Nara írt. Szinte minden benne volt:

  "Először is sajnálom, hogy ekkora teher szakadt a nyakadba miattam. Igazság szerint én javasoltam az ügynökségnek, hogy egy óvónőt keressenek melléjük. Hidd el, nem viccelek - rengeteg ideg, és türelem kell hozzájuk. Főleg egyesekhez.
  Ami a legfontosabb, az összesen három dolog, minek mindig nálad kell lennie: toll, notesz, és gyors észjárás. Bárhová mentek, mindig lesz valami, amit fel kell írnod, így fognak összegyűlni az srácok feladatai. Én úgy egy hónapot betábláztam nekik, az ügynökségen gondolom már átadták ezt neked. 
  A másik fontos dolog: mindig legyen nálad valami játék. Nem viccelek, követelni fogják tőled. Bármi megteszi, plüss, kisautó, robot ... amit csak találsz. Mivel ott laksz mellettük, a lakásukban sok ilyen van, valamit majd reggelente kapj fel, és rakd a táskádba. 
  Felnőttek, mint a heten azok, de ne feledd: Lélekben olyanok, mint a kis hét-nyolc évesek. És te tudod a legjobban, hogy a gyerekek igénylik a figyelmet. Itt is ez lesz, majd meglátod. Néha már talán túl is lőnek a célon, de remélem, fogod bírni kezelni őket. A lényeg, hogy kapva kapj minden hangulatváltozásukon. 
  Minhyuk épp a napokban fogja elkezdeni a webdrámáját, szóval elképzelhető, hogy vele fogod a legtöbb időt tölteni az első hónapban. Mivel egymagad vagy, nem tudsz ugye ketté, vagy három felé szakadni. Ha egyszerre több program is van, mindig azzal/azokkal tarts, aki messzebb megy. 
  Nem a sofőrük vagy, hanem a menedzserük. Te irányítod őket, ők pedig téged - kölcsönös összedolgozás. Ebből kifolyólag pedig nem kell csak neked észben tartanod a beosztásukat. Ha este elmondod, nekik, mi fog másnap várni rájuk, egyikőjük biztos megjegyzi, és segít neked az igazodásban. Nyugodtan támaszkodj rájuk.
  Kívánom a legjobbakat, és sok kitartást."

  Csak mosolyogtam az olvasása közben. 
- Hát őszintén, én is remélem, hogy menni fog - mondtam magamnak, majd a kezembe kaptam a menetrendet.
  Tagokként volt szétosztva és egészem március végéig időpontok voltak írva.
~ Mamám, mire ennek a végére érek - mélyedtem bele, mikor ajtókopogásra lettem figyelmes.
- Megyek! - pattantam fel a székből. Minhyuk volt az.
- Hali - integetett.
- Gyere be. A tortáért jöttél?
- Nem, érted ...meg a tortáért - nevette el magát a saját szóviccén. - Kész a vacsi is, úgyhogy remélem még nem álltál neki főzni magadnak.
- Dehogy, még nem jutottam el odáig.
- Remek - mosolygott. - És mi jóval foglalatoskodtál? Ha nem tolakodás, persze.
- Dehogy is! A programjaitokat bújtam - fordultam az asztal felé. - De még nem jöttem rá, hogyan rendszerezzem úgy, hogy számomra is teljesen áttekinthető legyen.
- Hmm.. - töprengett. - Van egy üres füzeted?
- Igen - kotortam elő egyet a fiókból. - Tessék.
  Az asztalhoz lépett, felkapott egy tollat, és elkezdett vonalakat húzkálni a füzetbe. Én felette állva néztem, mit is csinál. 7x7 részre osztotta a füzetet, egymás alá írta a napokat, felülre pedig a neveiket írta oszlopokba.
- Íme, ehhez mit szólsz? 
- Vao - ámuldoztam. Jómagam is valami hasonlót akartam készíteni, de ő még annál is jobbat dobott össze alig egy perc alatt, mint amilyenen én vagy 5 percet töprengtem.
- Vacsi után majd szétírod a programokat - közben keresgélni kezdett a menetrendek közül, mígnem kiemelte közülük a sajátját. - Holnap reggel 9-kor táncpróba, este 7-kor fellépés az Ingikayoban. Akkor már 5-re ott kell lennünk - magyarázta.
- Miért érzem úgy magam, mintha te lennél az én felettesem?
- Te sem vagy az enyém - tette kezét a vállamra. - Munkatársak vagyunk, azaz egyenrangúak - mosolygott, mire én is automatikusan mosolyra húztam a számat. - Lassacskán belejössz, s akkor már te fogsz minket ugráltatni. Addig viszont úgy ugrálsz, ahogy mi fütyülünk.
- Ahogy ti fütyültök, mi? - emeltem fel az egyik szemöldökömet.
- Na jó, ezt talán nem kellett volna - harapta el az alsó ajkát.
- Inkább menjünk - tanácsoltam. - Vigyem a torát is, ugye?
- Igen, hozzad. Bemegyek elsőnek, majd nyitva hagyom az ajtót, te pedig egy icipicit később toppanj be, oké?
- Persze.
  Kivettem a hűtőből a tortát, meggyújtottam rajta a gyertyákat majd lassan elindultunk a srácok lakása felé. Mindent úgy csináltam, ahogy Minhyuk mondta. Mielőtt beléptem volna, hirtelen sötétség támadt, csak a gyertyák fényétől láttam, mi van az orrom előtt. 
- Boldog szü-li-na-pot... - kezdték el énekelni, majd én is csatlakoztam hozzájuk. 
  Changsub csak mosolygott. Jól sejtette, hogy készültek neki valamivel, de még így is sikerült meglepniük őt.
  Gyertyafújás után mind leültek enni. Hyunsik nekem is kerített egy széket, így szűkösen, de mind a nyolcan elfértünk az asztalnál.
- Srácok - szólalt fel Eunkwang. - Evés előtt igyunk egyet a mi drága Changsubunkra - emelte poharát a magasba.
- De ha már itt tartunk - szólt Changsub miközben felálltunk. - Igyunk az új menedzserünkre is. Park Hyejin, megosztom veled a szülinapomat.
- Köszönöm - mosolyogtam, mint a tejbetök.
- Isten éltessen sokáig, Changsub - kiáltotta el magát Eunkwang. - És üdv ebben a dilis családban, Hyejin! - fordult felém, majd koccintottunk egyet.
  Már épp a számhoz emeltem a poharat, mikor megéreztem, hogy soju van benne.
- Mi a baj? - kérdezte Ilhoon, mikor észrevette, hogy nem ittam meg a pohár tartalmát.
- Az az igazság, hogy én nem ihatok.
- Még egy pohárkával se? - meredt rám Sungjae.
- Ne-em - ráztam a fejem. - Állítólag nagyon rossz vége lesz, ha én iszok. - jutott eszembe Hanna meséje a legelső és egyben legutolsó alkalomról, mikor ittam.
- Ezt orvosolhatjuk - nyúlt az asztal alá Minhyuk, majd egy üveg kólát helyezett az asztalra. - Ebből nem lesz gond, ugye?
- Nem, dehogy - nevettem el magam, majd elvette tőlem a poharamat, a tartalmát a sajátjába öntötte, az enyémbe pedig öntött a kólából s visszaadta a kezembe.
- Nézzétek már, a kis alkoholistát - mutogatott feléje Sungjae.
- Vagy inkább Fekete lovag - javította ki őt Minhyuk.
- De nem kell ám.. - próbáltam ellenkezni, de Minhyuk megrázta a fejét.
- Nem lesz gond, bírom az alkoholt - mosolygott ismét s lehajtotta a pohár tartalmát.
  Vacsora után már egész érdekes lett a hangulat. Sungjae és Changsub eléggé becsípett, így ők hangoskodtak a legtöbbet. Én felajánlkoztam, hogy segítek Ilhoonnak a mosogatásban. Lassan mind elkezdtek az alváshoz készülődni, ezért én sem maradtam aztán sokáig.
- Hé, használod a kakaotalkot? - kérdezte Ilhoon.
- Igen, de csak nagyritkán.
- Mostantól elég gyakran fogod. Itt a telefonod?
- Persze - töröltem meg a kezemet, majd előszedtem a készüléket a zsebemből.
  Ilhoon lediktálta a telefonszámát, s bejelöltük egymást ismerősnek.
- Számcsere? - jött oda hozzánk Minhyuk a haját törölgetve. - Az enyém .. - majd ő is lediktálta a telefonszámát. - Csörgess meg, aztán majd kakaotalkon is visszaigazollak.
- Okés. De most már megyek, látom mind készülődtök aludni.
- Rendben, holnap találkozunk - integetett Minhyuk, míg be nem ért a hálószobájukba.
  Már épp léptem ki az ajtón, mikor valaki megfogta a vállam.

Sungjae szemszöge:

~He? Ez meg mi? Vagyis ki? - pislogtam a közöttünk ülő Hyejin felé. 
  Olyan volt, mint egy angyal. Ahogy mosolygott, teljesen elbűvölt. És olyan kedves mindenkihez...
~Uhh, de forog a szoba - állapítottam meg, mikor felpillantottam az asztalról. 
- Miért van ilyen meleg? 
- Nincs is meleg, és ne ordibálj már! - kiáltott rám Changsub.
- Akkor te miért ordibálsz, hyung?
- Én nem ordibálok, te ordibálsz!
- Mindketten ordibáltok, úgyhogy kuss legyen! - jött oda Eunkwang.
- Hyung! - néztem el mellette, mikor megpillantottam Hyejint ahogy Ilhoonnal beszélget a konyhában. - Azok ketten mit csinálnak?
- Mégis mit, mosogatnak. Na menjetek mosakodni, aztán irány az ágy - utasított minket.
  Hirtelen felálltam, ám vissza is huppantam a székre. Nagyon szédültem. Ahogy magam elé bámultam, egyfolytában Hyejint néztem.
~Mi ez? - kaptam a mellkasomhoz. 
- Miért vagy ilyen hangos - szóltam rá hangosan.
- Te meg kihez beszélsz? - kérdezte Changsub, de nem válaszoltam.
  Ismét felálltam, ezúttal picit lassabban. Elindultam a fürdőszoba felé, mikor észrevettem, hogy Hyejin épp távozni készül. Pislogtam egy párat, majd irányt váltottam, s odacsoszogtam mögé. 
- Mi az? - kérdezte, mikor megfogtam a vállát. - Hé, Sungjae, válaszolj!
~Az az arc ... azok a szemek ... a hangja ... 
- Noona, azt hiszem, van egy kis gond - szóltam végül.
- Gond? És mi lenne az? 
- Az, hogy.. - pislantottam egy hosszút - ..beléd szerettem.

1. fejezet: A helyettes menedzser

Hyejin szemszöge:

~ Miért ilyen nehéz állást találni? - borultam csalódottan a laptopom billentyűzetére.
- Mi az? - fordult felém a barátnőm, Hanna a hang hallatán.
- Semmi! Az ég adta világon semmi. Egy árva üresedés sincs kerek e világon - morgolódtam. Majd szét vetett az ideg.
- Azért ez így nem teljesen igaz. Hisz csak a Jeolla-i tartományban keresgéltél eddig.
- Miért, hol máshol keresgéljek? Hisz itt élek.
- Szöult már nézted?
- Neked elmentek otthonról? Menjek egész Szöulba, hogy legyen munkám?
- Most miért ne? Ha egyszer mindenképp a szakmádban szeretnél elhelyezkedni. Egy próbát megér.
- Viszont senkit sem ismerek ott. Meg itt van a dialektus is..
- Akkor meg maradj itt nálunk - emelte fel a hangját. - Megmondtam, hogy addig maradhatsz, amíg csak szeretnél. Amúgy is, te vagy a legjobb pincérnőnk - jelent meg egy apró mosoly az szája sarkában.
  Hanna nővérem helyett nővérem kiskorom óta. A szüleim halála után az ő szülei fogadtak örökbe, így nem kellett árvaházba mennem. Mindenben segítettek és támogattak - így sikerült elvégeznem álmaim szakmáját. Bár munkát, azt nem igen találtam, így addig is a családi étteremben segédkeztem.
- De.. - sóhajtottam egy aprót - már egy éve, hogy befejeztem az egyetemet. És hiányoznak a gyerekek. Én óvónő vagyok, nem pedig pincérnő ... vagyis az szeretnék lenni végre.
- Akkor viszont tégy egy próbát. Hátha Szöulban rögtön ráakadsz egy jó kis állásra - javasolta. - Aztán meg ki tudja, lehet az Igazi is rád talál a nyüzsgő nagyvárosban - mosolygott.
- Azt mondod?
- Azt.
  Hannara pillantottam, ki biztató pillantással nézett vissza rám. Vettem egy mély lélegzetet, majd bólintottam egyet, s visszafordultunk a laptopunk elé tovább keresgélni - ezúttal a Szöul címkét is beírtuk a keresőbe.
- Van valami? - kérdezte Hanna.
- Még semmi - görgettem tovább.
  Ám alig pár perc keresgélés után Hanna egyszer csak felkiáltott.
- Hyejin, ezt nézd!
  Odagurultam mellé, hogy meglessem, mire bukkant.
- "Képzett óvónő kerestetik.." - kezdte el felolvasni a hirdetést. - "20-30 év közötti személyek jelentkezését várjuk, kik rendelkeznek alap informatikai és ügyintézési készségekkel, valamint rugalmasak, könnyen alkalmazkodnak változó időbeosztáshoz is."
- Nem hangzik rosszul.
- Egyáltalán. Sőt, ezt nézd - mutatott a bérre, amit ajánlottak.
  Nem hittem a szememnek. Ekkora összeget egy óvodai állással sem lehet keresni egyszerre.
- Képtelenség! Biztos elírták. Ez rengeteg - ámuldoztam.
- És ha nem? 
  Ekkor vettem észre egy újabb furcsaságot.
- Várj, mi ez itt? - mutattam a jobb alsó sarokban lévő logóra.
- A Cube Entertainment logója.
- Azt én is tudom, kösz.
- Akkor mi a probléma?
- Mire fel alkalmaz a Cube Entertainment óvónőket? Hisz az egy idolokkal foglalkozó cég. Mi dolga lenne ott egy hozzám hasonlónak?
- Ki tudja, lehet épp most alapítottak egy óvodát a nevük alatt.
- Ebben lehet valami - értettem egyet a felvetésével.
- Akkor? Elküldjük a jelentkezésed? 
- Küldjük - adtam be a derekamat, bármekkora képtelenségnek is tűnt a hirdetés.

- aznap a Cube Ent.-nél -
Sungjae szemszöge:

- Srácok! - üvöltöztem, mint egy félőrült, mikor elolvastam a levelet, amit a menedzserünk írt.
- Mi az? Mit ordibálsz, te kerge marha? - jött oda Hyunsik.
- Nara noona kilépett - erre aztán mind felkapták a fejüket, majd közelebb jöttek, hogy szemügyre vegyék a levelet.
- Hogy érted azt, hogy kilép? - értetlenkedett Eunkwang. 
- Add csak ide - vette ki a kezemből Minhyuk a levelet. - Francba, nem hülyéskedik.
- De akkor mi lesz velünk? - kapkodta a fejét Peniel. - Naranál jobb, és megértőbb menedzserünk sosem lesz.
- Meg olyan, aki elbírna viselni minket - tetézte Ilhoon.
  Épp ekkor jött vissza Changsub.
- Hé, hallottátok a pletykát? - kérdezte Changsub, amint belépett az ajtón.
- Hogy Nara kilépett? Igen, volt szerencsénk - morogtam.
- Nem, nem azt. De akkor most már kezd érthetővé válni a pletyka.
- Milyen pletyka? - kérdezte Minhyuk.
- Állítólag egy óvónőt akarnak a nyakunkba sózni.
- Mi? - mondtuk egyszerre.
  Ez kezd egyre értelmetlenebb lenni..

Hyejin szemszöge:

  Másnap reggel az első dolgom volt ellenőrizni az e-mail-jeimet, hátha válaszoltak a levelemre. Mikor megláttam a levelet, nagyon félve kattintottam csak rá. Bár bizakodtam a pozitív válaszban, azért tartottam tőle, hogy ismét kudarcot vallok. 
  A válasz velős volt: "Péntek délután 4 órakor a Cube Ent. igazgatóságán."
  Nem hittem a szememnek. A kezemet kezdtem el csípkedni, hogy megbizonyosodjak róla, nem álmodom. 
- Hanna! - ráztam meg a vállát.
- Mi az? - mondta kómásan.
- Sikerült. 
- Mi? - értetlenkedett.
- Holnap Szöulba megyek az állásinterjúra.
- Te jó ég - kapcsolt végre, majd a nyakamba ugrott. - Gratula, hugi!
- Köszi, de mindjárt megfojtasz - nyögtem a szorítása alatt.
- Ne nyafogj minden apróságon. Úgy is tudom, hogy élvezed, ha ölelgetnek. Ah, kit fogok ölelgetni, ha te nem leszel itt? - engedett el végül.
- És én?
- Neked ott lesznek a gyerekek.
  Válasz helyett csak elmosolyodtam.

* * *

  Másnap reggel Hanna anyáékkal együtt kikísért a gyorsvonatra. Alig elbúcsúztunk, már fel is kellett szállnom a vonatra.

- Aztán ügyesen - integetett Hanna.

- Vigyázz magadra! És hívj, ha megérkeztél - kiáltotta utánam anya.

- És pasizni se felejts el - tette hozzá Hanna egy kacsintással.

- Köszönök mindent. Sziasztok.

  Az út elég fárasztó volt, de legalább volt időm megtervezni az útvonalat az ügynökséghez. Szöulba érvén átszálltam a metróra, ami majdhogynem elvitt egész a Cube Ent. épületéig. Már csak egy rövid séta hiányzott a célig. Szerencsére a hatalmas cégtábla már messziről virított, így nem tévedhettem el. A recepción bejelentkeztem, a recepciós hölgy pedig rögtön felinvitált az igazgatói irodába, ami a 9. emeleten volt. Alighogy felértem a 9.-re, egy hölgy fogadott, aki tovább kísért az irodáig.

- Az elnök már várja, menjen csak - mutatott a folyosó végén lévő ajtó felé.

  Meghajoltam, s az ajtóhoz léptem. Nyeltem egy nagyot, majd bekopogtam.

- Igen? - hallatszott a hang az irodából.

  Félénken benyitottam.

- Üdvözlöm, elnök úr - kezdtem bele nyögve nyelősen. - Park Hyejin vagyok. Az óvónői állás miatt lennék itt.

- Áh, Park kisasszony! - pattant fel a székéből. - Köszönöm, hogy ilyen hamar fel tudott jönni. Hisz Mokpo még sincs fél órára.

- Én köszönöm a lehetőséget.

- Remélem nem keresett még lakást, ugyanis biztosítunk önnek szállást is.

- Valóban? - ámuldoztam. - Ez remek, nagyon szépen köszönöm.

- Tudja, ön a megmentőnk. Vagyis hét kölök megmentője, ha mondhatom így.

- Hogy?

- Nemsokára ők is itt lesznek. Addig írjuk alá a papírokat.

- Rendben.

  Alig kezdtem bele az olvasásba, egyszer csak kopogtak.

- Igen? - szólt ki.

- Főnök, úr! Hívatni tetszett minket - hallatszott egy férfi hangja.

- Gyertek be! - invitálta be őket az elnök úr.

  Hátrafordultam, hogy én is lássam, kik érkeztek. Hét srác állt az ajtó előtt.

- Remek, akkor akár be is mutatkozhatnátok Park kisasszonynak.

- Várjunk csak, elnök úr - szólalt meg a legmagasabb közülük. - Ő lenne a.. 

- Az új menedzseretek - vágott a szavába az elnök. - De igen.

- Hogy mi? - kaptam észhez. - Elnézést, de itt valami hiba történt, én óvónő vagyok, nem pedig menedzser.

- Szóval tényleg igaz? Egy óvónőt akar a nyakunkba varrni? - szólalt fel a piros zakós srác.

- Mindenki higgadjon le! - szólalt fel az elnök. - Nincs itt semmi hiba, sőt! Minden a legnagyobb rendben. Park kisasszony - fordult felém - Önt azért hívtuk ide, hogy három hónapra a szárnyai alá vegye, és remélhetőleg némileg megnevelje a mi hét szeleburdi idolunkat. Ti pedig, srácok - fordult hozzájuk - Elvárom, hogy jól bánjatok vele, és segítsétek őt az első napokban.

- Hya! - kiáltott felém a semmiből a legmagasabbik srác. - Hány éves vagy?

- 24 - vágtam rá kissé megszeppenve. - Miért?

- Akkor üdvözlet nálunk ... noona! - tartott egy kisebb hatásszünetet az utolsó szó kimondása előtt, majd mosollyal az arcán kinyújtotta a kezét felém.

  Odaléptem, hogy kezet rázzak vele, mire mind kinyújtotta a kezét a példáját követve.

- Seo Eunkwang, a leader. Örvendek!

- Lim Hyunsik, a szépfiú. Üdv nálunk!

- Üdv! Lee Changsub.

- Shin Peniel. Nice to meet you.

- Jung Ilhoon, a fő rapperek egyike. Örvendek a találkozásnak, noona!

- Yook Sungjae, aaaaa... - gondolkodott, mit is mondjon. - Aish, mindegy! Örvendek. - hadarták egymás után.

- Park Hyejin! Örülök, hogy megismerhetlek titeket - ráztam mindnyájukkal kezet, mire az utolsó sráchoz értem, ki még nem mutatkozott be. - És te?

- Lee Minhyuk. Örvendek.

- Szintúgy - mosolyogtam rá.

- Akkor, úgy hiszem alá is írhatjuk a papírokat - szólt ismét az elnök. - Három hónap a fiúk mellett. Az előző menedzserük, Kim Nara persze tartani fogja önnel a kapcsolatot, szóval nem kell megijedni. Az ön dolga nem más, mint amit a szakmája megkövetel öntől. A nevelés.

- A nevelés - ismételtem az utolsó szót. - Rendben, elfogadom az állást - írtam alá a szerződést.

- Remek - vette el tőlem a papírt. - Akkor haza is kísérhetitek a hölgyet.

- Haza? - kérdezte Eunkwang - Hol lakik?

- Szemben nektek.

- Hogy hol? - döbbentek le egy pillanatra.

- Na de, ő egy lány. Mégis hogy? - rémüldözött Eunkwang.

- A szemben lévő lakásban fog lakni. Mi ebben olyan nagy gond?

- Jaa, hogy ott? - nyugodt le végre.

- Miért, mit hittél, hol? - kérdezte tőle a mellette álló Hyunsik.

- A vendégszobánkban - mondta, mire mind kiabálni kezdtek.

- Hé! - szóltam rájuk. Egyszeriben mind elhallgatott.

- Úgy látom, nem lesz itt gond - lépett mellénk az elnök is. - A gondjaira bízom őket - tette vállát a kezemre.

- Menjünk akkor! - csattant fel Sungjae, meghajolt, majd kisétált az ajtón. A többiek követték őt.

  Én is meghajoltam, és utánuk mentem. Ám az ajtónál hirtelen megtorpantam.

~ Nem hiszem el, hisz ezek felnőtt emberek. Mégis hogy..? - töprengtem őket nézvén. 

- Te nem jössz? - fordult hátra Minhyuk.

- D-de, persze - ráztam meg a fejem, hogy elhessegessem a gondolataim, majd megszaporáztam a lépteim.

- Na gyere - lépett mögém, megfogta a vállam és úgy irányított tovább. - Biztos nem erre számítottál, de ... azért csak nem lesz olyan rossz.

- Reméljük - mondtam, mire mindketten felnevettünk.

  Minhyuk nagyon rendesnek tűnt. Remélem a többiekkel sem lesz sok gond, és jól kijövünk majd.