3. fejezet: Találkoztunk már?

Minhyuk szemszöge:

- Egy banános tejet és egy csokis kalácsot kérnék - adtam le a rendelésemet a büfés néninek. 

- 1500 won lesz - mondta, mire előkotortam az összeget a tárcámból és felé nyújtottam. 

- Köszönöm - mosolyogtam a nénire, majd kezembe kaptam az uzsonnámat és kiálltam a sorból. 

- Egy banános tejet kérnék - hallottam a mögöttem álló lány kérését, míg a telefonomban meglestem, hol is lesz a következő órám.

- Sajnálom, de épp az imént vették meg az utolsót - mondta neki a néni.

- Hmm, akko' jó lesz az epres is.

  Hátrasandítottam a lányra, ki alig kézhez kapta a dobozkát, mosollyal az arcán el is tűnt a szemem elől. Még nem hallottam ilyen tájszólásban beszélő személyt itt, így rögtön gondoltam, hogy cserediák lehet.

  Végül aztán megtaláltam, melyik terembe kell mennem. Felsétáltam a másodikra, majd - mivel még nem volt nyitva a terem - a szokásos helyem felé vettem az irányt - ami nem más, mint a padló az ajtótól nem messze. Szinte senki sem ül a földön, így eléggé furcsáltam is azt a lányt, aki pont ott ült, ahova én szoktam letelepedni. Mikor észrevettem a kezében szorongatott epres tejet jöttem rá, hogy ez ugyanaz a lány, aki elől megvettem az ő banános italát. Leültem mellé, mire rám pillantott.

- Bocsi, de itt lesz a másodévesek zenee'mélet órája? - kérdezte.

- Igen, itt - bólintottam. 

- Akko' jó - hajtotta össze a kezében lévő papírt, majd elrakta a táskájába.

- Cserediák? - kíváncsiskodtam.

- Igen. Fél évre. 

- És honnét jöttél?

- Mokpoból.

- Áá, szóval jeollai dialektust használsz.

- Igen - mosolygott. - Le kéne szoknom róla.

- Majdcsak sikerül - biztattam.

  Ám a beszélgetésünk itt véget is ért.

  Előszedtem az előbb vásárolt kaját, majd elkezdtem enni. Közben a kezében lévő dobozára pillantottam, mikor észrevettem, hogy még nem nyitotta fel. Mivel én minden ízesítést szeretek, úgy gondoltam, bevágódok előtte. Egy hirtelen mozdulattal kirántottam a kezéből a dobozt és kicseréltem az enyémre.

- He? - nézett rám értetlenkedve.

- Én vettem meg az utolsót. De legyen a tiéd - mosolyogtam. - Üdvözlő ajándékképp. 

  Olyan jóízűet kacagott rajtam, hogy úgy éreztem, szabályosan elvörösödök ... majd felébredtem.
- Ahh.. - nyögtem egy nagyot, majd a hátamra fordultam.
  Úgy maradtam volna még az álomban - ami igazából nem is egy egyszerű álom volt, hanem egy emlék. Az egyetlen emlékem, arról a személyről, kibe annó első látásra beleszerettem. 
~Vajon hogy van a húga? Istenem, hacsak még egyszer találkozhatnék vele. Lehet már fel sem ismerném - nemhogy ő engem.
  Felültem az ágyamon, s körülnéztem. A többiek még húzták a lóbőrt. Felkaptam a mobilomat az ágy mellől, hogy megnézzem, mennyi az idő. Ám valahogy jól sejtettem, hogy még nyugodt szívvel aludhattam volna egy fél órát - minimum. 
~Áá, mindegy! - mondtam magamban, majd kislisszoltam a szobából, nehogy a többieket is felverjem. Készítettem magamnak egy pohár teát, ám alig belekortyoltam, Eunkwang is kijött a szobából.
- Te sem tudsz aludni? - kérdeztem tőle.
- Ja. Biztos az öregedéssel jár - nyújtózkodott.
- Persze, mert a 25 évesek már vén csontok, mi? - válasz helyett felemelte a mutatóujját, és egy törzsdöntögetés mellett megmutatta, hogy ropognak a csontjai.
- Hallottad? - kérdezte önelégült fejet vágva.
- Igen, hallottam ... de ez még nem bizonyíték.
- Bizonyíték, tsz! - rázta a lábát közben. - Ma mit eszünk?
- Mit tudom én ... 
- Hé, Hyejin már fent van? 
- Mondd csak, ezt mégis honnét kéne tudnom? - pillantottam rá szúrós tekintetemmel.
- Huh - rántotta meg a vállát, majd egy hirtelen mozdulattal lenyúlta a pultra helyezett mobilomat.
- Mit akarsz? - próbáltam elvenni tőle, de elfordult.
- Tegnap este számot cseréltetek. Láttam, te is meg Ilhoon is. Ez esetben pedig rá tudunk írni - magyarázta, és szélsebesen elkezdett pötyögni.
- Mi van, ha még alszik? Lehet pont te fogod felverni - próbáltam lebeszélni őt.
- Nem én, hanem te - majd az orrom előtt nyomta le a küldés gombot, egy önelégült mosollyal kísérvén tettét.
  Olyan mértékben feldühített, - még mielőtt az egész nap elkezdődhetett volna - hogy legszívesebben fejbe vágtam volna azzal a tárggyal, ami csak a kezem közelében volt. De türtőztettem magamon. Közben azt kívántam, bárcsak nem ébresztettük fel szegényt.
- Mit tojsz most, lehet észre sem... - ám alig belekezdett, SMS-t kaptam.
- Te!! - szűrtem ki a fogaim között, s ugyanakkor ökölbe szorult a kezem is.
- Nyugi van - csillapítgatott, de ezzel csupán még jobban felbőszített.
- Tegnap egész délelőtt utazott, és miután visszament a szobájába valószínűleg egész este a programjaink listáival foglalatoskodott, te meg.. - de mintha meg se hallotta volna, amit mondani próbáltam neki, ismét írni kezdett a mobilomon. - Mond csak, nem volt még elég?!
- Ha már felkelt, jöjjön át, nem? Ahhoz pedig ugye át kell hívni - magyarázta. - Tudom ám, mi az illem - veregetett hátba, majd a kezembe nyomta a telefonomat, és lehuppant a tévé elé.
  Egy kis ideig csak bámultam rá, miközben legbelül majd szét vetett az ideg. Az üzenethangom zökkentett ki a gondolatból, hogyan fogom mindezt ma még visszaadni ennek a félnótásnak.
  Hyejin írt ismét. "Rendben, máris." - ez állt az üzenetben. Feljebb pillantottam, ahol ott díszelgett az egész beszélgetés, ami ennyiből állt:

"- Fent vagy?

- Igen, de miért?

- Gyere át, 0321"

  Ez neked az illem? Leader-ök gyöngye..
  Az ajtózár pittyogására lettem figyelmes, majd maga az ajtó is kinyílt.
- Bejövök - hallatszott Hyejin hangja, nemsokkal azután pedig már őt magát is megpillantottuk.

Hyejin szemszöge:
- előző este - 

~Elég, elég, ELÉG!! - üvöltött egy apró hang a fejemben, majd összeborzoltam a hajamat, és reménytelen pillantással tekintettem vissza az előttem heverő papírokra.
  Megérte óvónőnek tanulni! - morgolódtam. Az egyetem előtt kisujjból készítettem táblázatokat, rendeztem adatokat, de a szakbarbár egyetemi tanulmányaim, és gyakorlataim után, már csak az maradt meg bennem, hogyan kell egy gyereket nevelni. Meg a főzés tudománya, melyet az elmúlt egy évben sajátítottam el a nevelő szüleim éttermében.
  Épp mikor már azon töprengtem, holnap beadom a felmondólevelemet, megszólalt a telefonom. Hanna volt az.
- Igen! - szóltam bele.
- Naaa, milyen az új meló? Találtál lakást? Na és a gyerekek? Aranyosak? Azok mi? - hadarta a kérdéseit szünet nélkül.
- Fel akarok mondani, a lakás szép, és a gyerekek ... vagy inkább mondjam úgy, a Cube egyik bandájának hét férfitagja? Ja, nagyon arik, mit ne mondjak.
- Vá-várj - itt tartott egy kis szünetet, majd ajtócsukódást hallottam a háttérben - Erről apuék ne tudjanak inkább. Szóval mi van?
- Melyik részét nem értetted?
- Úgy az összeset. Mi az, hogy hét sráccal vagy? Nem óvónőnek vettek fel?
- Nem, menedzsernek.
- Hogy minek? - hangján tisztán érezhető volt, hogy semmit sem ért.
- Én lettem a menedzserük helyettese. Állítólag olyanok, mint az ovisok, ezért idegzet kell melléjük. így jöttem a képbe én, avagy az óvónéni.
- Nanee... - nevetett fel.
- Ja! És fogalmam sincs, mit csináljak. Mármint a mesekönyveimet nem lesz alkalmam használni. 
- Miért nem? Olvass nekik esti mesét - röhögött tovább.
- Tudod mit, leteszem...
                              - Ne-ne-ne, várj már! - próbált marasztalni. - Bocsi, de azért ismerd be, hogy vicces a szitu.
- Neked talán.
- Jól van, értettem. És mi ez a hirtelen felmondási vágy?
- Hát.. - sóhajtottam - te is tudod, hogy nincs sok tapasztalatom srácokkal. Meg most hogyan kezeljem őket, meg ilyenek. Picit bepánikoltam, na.
- Még hogy nincs tapasztalatod srácokkal? Nem emlékszel hogyan bántál velük a gimiben? 
- Mármint hogy ütöttem-vágtam őket, hacsak valami olyat mondtak ami nem tetszett nekem?
- Viccelődésből is csapkodtad őket.
- Igaz - mosolyodtam el, ahogy visszaidéztem azokat az időket.
- Látod, máris tudsz egy kezelési módot. Plusz ott van, ahogy a gyerekekkel kell bánni .. ha már ovisoknak tartják őket - válasz helyett csak felnevettem. - Amelyik pedig normális emberi lényként szól hozzád, azzal úgy is kell bánni, mint ahogy ő veled. Más szóval mindenkivel a maga szintjén.
- A maga szintjén - ismételtem utolsó szavait.
- Úgyhogy semmi kilépés, világos? Apuéknak meg megmondom, hogy nagyon aranyos kisgyerekeket tanítasz, szóval ne izgulj.
- Köszi.
- Alap, húgi! Pihend ki magad, holnap ilyenkor hívlak.
- Rendben. Jó éjt!
- Neked is - s azzal le is tette. - Ahh.. - dőltem rá az ágyamra.
  Olyan jó érzés volt beszélgetni Hannaval - még ha fel is húzott picit. Bár, ha jobban belegondolok, mindig ezt csinálja.
  Lehunytam a szemem, majd próbáltam visszapörgetni elmémben a mai nap eseményeit. Ekkor hirtelen eszembe jutott, amit Sungjae mondott. Olyan hirtelen jött az egész, hogy végig sem gondoltam igazán, mit is mondott - nem úgy, mint most.
~Elég részeg volt, biztos csak az alkohol beszélt belőle - gondoltam, ami némiképp meg is nyugtatott. Nem szerettem volna rögtön egy melodrámával indítani a kapcsolatunkat - mert hát, ha komolyan mondta volna, mindenképp az lett volna belőle.

  Másnap reggel korábban felébredtem, minthogy az ébresztő megszólalhatott volna. Ha új helyen alszom, másnap mindig ez történik - így nem is csodálkoztam rajta. 
  Ám, alighogy visszajöttem a mosdóból, megszólalt a telefonom.
- Nocsak, máris 7 óra lenne? - kérdeztem magamtól.
  Nem az ébresztőm volt, hanem egy üzenet Minhyuktől.
"- Fent vagy?" - csupán ennyi állt benne.
  Furcsáltam az üzenetet, így gyorsan visszaírtam neki, mire azt kaptam válaszul, hogy menjek át hozzájuk. Picit megijedtem, csaknem történt valami, hisz tegnap olyan bőbeszédű volt - ehhez képest most olyan tömör és lényegre törő üzeneteket írt, mintha baj lenne. Hisz még egy sziát sem dobott.
  Gyors felkaptam magamra egy pólót, és átfutottam hozzájuk.
- Bejövök! - szóltam, még mielőtt beléptem volna az ajtón.
- Szervusz! - integetett Eunkwang, közben egy pillanatra sem levéve szemét a TV-ről. Rajta kívül még Minhyuköt láttam, ki a konyhapult előtt állt, kezében egy bögrével. Mivel tőle jött az üzenet, így gondolkodás nélkül felé indultam meg. 
- Mi az, történt valami? - tértem rögtön a lényegre.
- Hm? Dehogy is, semmi gond.
- Akkor miért hívtál át?
- Nem én voltam, hanem Eunkwang - bökött fejével az említett személy felé.
- Miért hívtál át? - intéztem ugyanazt a kérdést, ezúttal Eunkwanghoz. - Csak nem hiányoztam? - próbáltam viccelődni, mire Minhyuk majdnem nyakon köpött.
- Hé, jól vagy? - kezdtem el a hátát veregetni, mire lassacskán leállt a köhögéssel.
- Megmaradok - mosolygott.
- Kérdésedre válaszom: - kezdett bele Eunkwang - Minhyuk nem tudja kitalálni, hogy mit csináljon reggelire, így gondoltam, hátha te be tudnál segíteni neki.
- Ennyi? Okés, benne vagyok.
- Várj csak, egy szóval sem mondtam, hogy én csinálok reggelit. Már három napja én főzök - morgolódott Minhyuk.
- Szóval nincs kedved velem főzni? - kérdeztem tőle.
- M-mi? Ne-nem, nem azért mondtam, csak...
- Akkor ez megbeszélve - csapta össze a tenyerét Eunkwang, majd visszafordult a műsort nézni.
- Aaahh... - mormogott Minhyuk. - Már megint ő nyert!
- Legközelebb ő fog főzni - súgtam neki. - Ezt garantálom.
  Minhyuk válasz helyett csak elmosolyodott. 
  Alig nekiláttunk a reggelihez, Sungjae jelent meg egy hatalmas ásítás közepette.
- Neked is jó reggelt - szólt oda hozzá Minhyuk.
- Menj a p.. - ám alig belekezdett a mondatába, Minhyuk egy jól irányzott mozdulattal a fejéhez vágta a konyharuhát. - Mi a... - mikor levette a fejéről vett észre engem. - Á, szia noona!
- Sungjae - mosolyogtam rá.
- Remélem mindenki elvégezte a kisebb-nagyobb dolgát, ugyanis mostantól nem lesz rá lehetőségetek - s azzal besétált a mosdóba.
- Mi a.. - kacagtam el magam.
- És ez még csak a kezdet - mondta Minhyuk. - Elővennél egy tálat? - mutatott a hozzám közelebb eső szekrényajtó felé.
- Persze.
  Alighogy odaadtam neki a kért tálat, Ilhoon is megjelent. Szó nélkül a mosdó felé rohant, ám bejutni nem tudott, ugyanis Sungjae belülről beakasztotta az ajtót.
- Engedj be, sürgős! - dörömbölt, de választ nem kapott. 
- Sungjae van bent, és tudod milyen, ha másnapos - magyarázta neki Minhyuk.
- Hogy az a... - mérgelődött. - Nem érdekel, akkor is bemegyek - morogta, majd kikapta a kezemből az egyik fémpálcát, és kiakasztotta a zárat.
- HYA!! - üvöltötte Sungjae, majd mindenféle érdekes dolgot vágtak egymás fejéhez.
- Ennél jobbkor nem is érkezhettél volna hozzánk - súgta valaki a fülembe, mire megrezzentem. Hyunsik volt az, ki szintén nemrég ébredhetett fel.
- Ezt hogy érted?
- Egy nap alatt látni fogod minden tag sötét oldalát.
- A tegnapi alkohol miatt?
- Van akiét a miatt, van akiét a másnapos tag viselkedése miatt - kuncogott, majd letelepedett Eunkwang mellé a földre.
- Van benne valami, amit mondott - szólt Minhyuk. - Sajnos.
- Azt még majd meglátjuk. Ezt daraboljam fel?
- Hadd csak, majd én.
- Én is tudok főzni, ne félj! - majd kivettem a kezéből a kést és belekezdtem. Közben hirtelen eszembe jutott, amit tegnap este Sungjae mondott, és gondoltam rákérdezek.
- Minhyuk, hali ... Sungjae szavai mennyire valósak, mikor részeg?
- Teljes mértékben. Minden, amit részegen mond, igaz. Ezért ilyenkor szoktuk kikérni a véleményét a fontosabb dolgokról - az ütő is megállt bennem egy pillanatra ezek hallatán. - Viszont van egy mellékhatása is. Mégpedig, hogy másnap semmire sem emlékszik belőle.
- Ez komoly? - meredtem rá, mintha csak azt mondta volna, hogy nyertem a lottón.
- Aha.
- Én viszont emlékszek rá - kuncogott a fülembe Changsub, kinek megjelenése ismét egy kisebb szívrohamot okozott.
- Komolyan mondom, ha így folytatjátok, a szívbaj fog elvinni. Hány ember tud még kiugrasztani a bőrömből?
- Már senki. Peniel nincs már csak itt, de tőle nem kell félned - nézett körül közben Minhyuk.
- Hogyhogy együtt főztök? - kérdezte Changsub, ki még mindig ott állt mögöttünk. - Csak nem, nyúúúúúú!! - adott ki a végén valami irdatlan ökör hangot.
- Mit mondott tegnap Sungjae, hm? - kérdeztem vissza.
- He? Ja, hogy az - kapcsolt Changsub. - Hát azt, hogy..
                                                                     - És te hogyan hallottad, mikor épp akkortájt csaptad be magad mögött azt az ajtót? - mutattam az említett ajtó felé, mire ő is abba az irányba fordult.
- Infrahallásom van - vágta rá. - Áthallok a falon is.
- Kár, hogy a wi-fi-t nem fogod, akkor ingyen netezhetnénk - szólt oda Minhyuk, mire majd megfulladtam a nevetéstől.
- Hehehe - fintorgott egyet Changsub, majd elodázott.
- Kevergetnéd? - nyújtotta a fakanalat felém, mire lassan befejeztem a nevetgélést.
- Persze. De nem kell ám ilyen illedelmesen kérned.
- Jó-jó, persze. A megszokás hatalma, tudod - mosolygott.
- Megszokás?
- Ha lányokkal beszélgetek, tudat alatt átváltok.
- Akkor ez kb. olyan, mint mikor én váltok át dialektusra, ha nem figyelek oda.
- Aha, pont olyan - nevettünk fel mindketten.
- Úgy tűnik, jók voltak a megérzéseim.
- Ezt hogy érted? - kérdezte.
- Hogy veled jól ki fogok jönni.
- Kezdetnek nem rossz, ugye?
- Jól gondolom, hogy ... te vagy közöttük az egyik legérettebb?
- Heh.. - nevetett fel. - Majd meglátjuk.
  Lassacskán el is készültünk a reggelivel, majd mind az asztal köré gyűltünk.
- Tényleg - szólalt meg egy kis idő múltán a mellettem ülő Hyunsik. - Hyejin, tegnap azt mondtad, hogy nem ihatsz. Csak nem vagy esetleg, tudod ... - majd a hasához kapott, amiről rögtön rájöttem, mire akar célozni.
- Öööm.. - fordultam Minhyuk felé. - Leüthetem, ugye?
- Parancsolj! - ám alig kimondta, én már fejbe is kólintottam Hyunsiket.
- Óóó, ez tetszik! - csattant fel Sungjae.
- Majdnem olyan indulatos, mint Nara - mondta Ilhoon.
- Vagy talán még annál is indulatosabb - csatlakozott hozzájuk Eunkwang is.
  Úgy tűnik Hannanak megint igaza volt. Egy gond kipipálva!

  Délelőtt, míg ők próbán voltak, nekem néhány apróságot kellett elintéznem a cégnél. Dél körül futottam össze velük, mikor is elküldték utánam Ilhoont, hogy tartsak velük az ebédnél. Mivel azt sem tudtam, hol lehetne a cégnél - vagy annak közelében - ebédelni, nagyon örültem a meghívásnak.
  A próbaterembe mentünk, melynek kellős közepén ott ültek mind a hatan, egy jókora kajarakományt körbeülve. Mi is letelepedtünk közéjük.
- Bocsi, de nem vártunk meg titeket - motyogta teli szájjal Changsub.
- Egyél csak, Eunkwang fizette - nevetett Hyunsik.
- Úgy van, úgyhogy egy szem se maradjon! - parancsolt ránk a leader.
  Olyan jóízűen ettek mind, majd én is csatlakoztam hozzájuk. Viszont rettentő furcsa volt számomra a nagy csönd. Mi otthon mindig végigbeszéltük az összes közös étkezést. De örültem, hogy legalább nem egyedül kell ennem.
  Mikor végeztünk az evéssel, kő-papír-ollóval döntöttük el, hogy ki takarítja össze a szemetet. Eunkwang, Minhyuk és jómagam maradtunk bent utoljára, míg végül Eunkwanggal együtt mind a ketten követ mutattunk Minhyuk ollója ellen.
- Áá, szegény, már megint ő ugrál - sajnáltam meg őt.
- Kiviheted te is, ha ennyire sajnálod őt - mondta Sungjae.
- Úgyse hagyná.
- Igaza van - értett velem egyet Ilhoon.

  Ezután igazi zsivaj támadt a próbateremben. Össze-vissza bolondoztak, egymást ugratták, hülyültek. Jó volt őket nézi - hallgatni. Changsub és Hyunsik énekelgetett a legtöbbet, majd néha-néha Eunkwang is bekapcsolódott. Szinte elolvadtam azoktól a hangoktól. S ekkor először sajnáltam, hogy még nem is hallottam a bandáról.
 - Kukucs! - szólt egy hang mögüllem, majd egy doboz banános tej jelent meg az arcom előtt. Felpillantottam, mire Minhyuk mosolygós arcával találtam szemben magam. - Vedd el, a tiéd! - rázta meg a kezében tartott dobozkát.
- Köszi - mosolyogtam, majd elvettem tőle, ő pedig leült mellém a földre. Nála is volt egy ugyanolyan dobozka.
- Mi az, talán nem szereted? - kérdezte, mikor látta, hogy még nem bontottam fel.
- Jaj, nem, nagyon is szeretem - bontottam fel, s kortyoltam bele. - Hmmm... de rég ittam már ilyet.
- Itt volt az ideje - kortyolt bele ő is a sajátjába.
  Ahogy ott ült mellettem, a tejet iszogatva, olyan ismerősnek tűnt. S ekkor, mint egy villámcsapás, eszembe jutott egy régi emlékkép. Nem tudtam volna megmondani, hogy tényleg ő lenne-e az a személy, de muszáj volt rákérdeznem.
- Tegnap azt mondtad, volt egy ismerősöd egyetemen, aki mokpoi volt.
- Igen, miért kérded?
- Véletlenül nem a Dankook Egyetemre jártál?
- De igen, d-de te ezt honnét tudod? - nézett rám hatalmas szemekkel.
- Oh Hanna! - a név hallatán még inkább ledermedt.
- Igen, így hívták. 
- Zeneelméletre jártatok együtt..
- ..és intonációs gyakorlatokra - fejezte be helyettem a mondatot. - De te erről mégis honnét tudsz?
- Hanna a nővérem.
- Mi? Várj, de hisz a vezetéknevetek különbözik.
- Mivel nem vagyunk vér szerinti rokonok. A szüleim halála után fogadtak örökbe az ő szülei.
- Na várj, akkor te.. az a copfos lány..
- ..akinek odaadtad a banános tejedet..
- ..az te..
- ..én voltam - mosolyodtam el a végére. Ő még mindig elképedt arccal bámult rám. 

Minhyuk szemszöge:

  Ledermedtem. Nem rossz értelemben, sőt, épp ellenkezőleg. Nem bírtam felfogni, hogy az a lány, akit életemben egyszer láttam, s akivel mindennél jobban szerettem volna újra találkozni, épp itt ül mellettem.
- Kiugrok a mosdóba - szólt oda, majd letette a tejet a földre és kiment a próbateremből.
  Alig távozott Ilhoon jött oda mellém.
- Hya, mi van veled? - vetette oda rögtön.
- Ilhoon, emlékszel rá, régebben meséltem neked egy lányról, kivel az egyetemen futottam össze.
- A cserediák húgára gondolsz, akibe annó első látásra beleszerettél?
- Aha..
- Ja emlékszek, miért?
- Hyejin ... Hyejin az!